top of page

Szabó Dezső: LANDSCAPE



Szabó Dezső Balaton partján fekvő Szigliget kikötőjének egy meghatározott pontjából, mindig azonos beállításban fényképezte a túlparton lévő Fonyódi-hegyet 1996-tól 2014-ig. A téma és a kamera pozíciójának


állandóságával a folyamatosan változó napszakok, évszakok és meteorológiai körülmények rögzítése és megmutatása volt a célja.

Az eszköz, amelyet ehhez a sorozathoz használt, minden esetben egy ugyanolyan típusú kisfilmes fényképezőgép és ugyanaz az objektív volt. A befűzött film fajtája (Fuji 100) és jellemzői a 18 év alatt nem változtak. Ezen technikai feltételek biztosították azt a szándékot, hogy az elkészült felvételek összehasonlíthatóak legyenek egymással oly módon, hogy kizárható legyen a legtöbb esetlegesség vagy változó technikai tényező.

A felvételek 2:3 oldalarányúak, fekvő formátumúak, a horizont felezi a képmezőt. A látványt az ég és a vízfelület állandóan változó jelenségei határozzák meg. A kép centrumában a Fonyódi-hegy ikerkúpja áll, mely ebből az adott nézőpontból szinte szimmetrikusnak látszik. A hegy mérete a felület egészéhez képest nem domináns, de jól felismerhető és állandó vonatkoztatási pontot jelent. Elhelyezkedése a kép középpontjában egyértelművé teszi a néző számára, hogy a változó látvány ellenére mindig „ugyanazt” látja.

A Fonyódi-hegy motívuma már megjelent az 1996 előtt készült fekete-fehér fotóin is, de ekkor kezdett kizárólag színes filmre


dolgozni. Ez a tényező tette lehetővé, hogy belekezdjen az addigra már megfogalmazódott elképzelés megvalósításába. A feszes, konceptuális fotóhasználat mellett jellemző a sorozatra az impresszionista festészetre reflektáló felvetés. Az alapélmény a Balaton atmoszférájának, a tó, a táj, a színek és a fények változásának szemlélése volt. Ebből származott a sorozat-mű koncepciója, vagyis az, hogy a fotográfiai leképezés segítségével kövesse és dokumentálja ezt az állandó átalakulást.

Kiállításmegnyitó: 2023. május 26 /péntek/ 18.30

Dubniczay-palota, D2.




Kiállítást megnyitja: Horányi Attila, művészettörténész MOME Elméleti Intézet, intézet igazgató

A kiállítás megnyitójára ingyenes buszjárat indul 2023. 05. 26-án 15 órakor a Budapest BAH csomópont ÖMV benzinkúttól és 21 órakor Veszprémből a főváros irányába. Regisztráció: arthouse@arthouse.hu

A tárlat a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával valósul meg.







29 views0 comments

Recent Posts

See All

留言


bottom of page